Vonalas vaspondró

MEGAPHYLLUM UNILINEATUM

Vonalas vaspondró (kifejlett egyedek)

Megjelenése:

Az ikerszelvényesek (Diplopoda) osztályába tartozik. Ezek az ízeltlábúak nevüket onnan kapták, hogy szelvényeik a tözsfejlődés során párosával összenőttek, a páronkénti szelvényhatárok eltűntek, így minden ilyen (dupla) szelvényből két pár lábuk ered. A vonalas vaspondró fényes, hengeres testű, 20-30 mm hosszú ízeltlábú, amely a háta közepén hosszanti sárga sávot visel.

Életmódja:

Elhalt növényi maradványokkal, gombákkal, algákkal táplálkozik, és leggyakrabban a talajban és az avartakaróban elrejtőzve él, ritkán kerül a szemünk elé. Igénytelen, szárazságtűrő faj, amely az emberi zavarást is elviseli. Ismert biológiai sajátossága az invázióra való hajlam. Az egyedek tömeges megjelenésének pontos oka nem ismert, de feltételezések szerint a hátterében a következők állhatnak:

  1. az élőhely alkalmatlanná válása, egyrészt a táplálékforrás csökkenése, másrészt a mikroklimatikus viszonyok tartós megváltozása miatt;
  2. a megfelelő szaporodó- és peterakó helyek felkeresése (tavasszal);
  3. a megfelelő telelőhelyek felkeresése (ősszel).

Az adott területen élő populáció túlszaporodásakor különösen nagy tömegben jelenhetnek meg, és megfigyelhető, hogy mozgásuk összehangolt és irányítottságot mutat. A populáció méretének ugrásszerű növekedését viszont – mivel a vaspondrók egyedfejlődése éveket vesz igénybe – több éves, kedvező környezeti feltételeket biztosító időszaknak kell megelőznie.

Elterjedése: 

Főként az alföldi száraz gyepeken és akácosokban fordul elő.

Jelentősége:

Az 1995 augusztusától 1996 májusáig Balassagyarmat lakott területén jelentkező vaspondró-invázió a lakosság számára sok kellemetlenséget okozott. A százezres nagyságrendű vándorlásban szinte kizárólag kifejlett vonalas vaspondró egyedeket figyeltek meg, hímeket és nőstényeket azonos arányban. Az itt megfigyelt vándorlás – amely a közeli Ipoly menti ártér felől indult a házak felé – legvalószínűbb kiváltó oka ősszel a telelő-, tavasszal a peterakóhelyek felkeresése volt, de hozzájárulhatott a korábbi, város környéki élőhelyek alkalmatlanná válása is.

Forrás: mege.hu

Elem hozzáadva a kosárhoz.
0 elemek - Ft
Ekoprevent